Unyiverszityet

Admin Hozzászólások száma : 112

Egy legenda szerint a Vörös vonal végén található elpusztult állomás után, a következő három épen maradt. Ezek a Moszkvai Állami Egyetem, vagyis az MGU állomásai. Úgy tartják, itt még él és fejlődik a kultúra, az élet megközelítőleg olyan, mint valaha a felszínen volt, hiszen itt tudósok élnek, és itt még a művészek is életben tudtak maradni. A legendás Metro 2-n keresztül az emberek be tudnak hatolni a nagy metró állomásaira. Ezeket a vándorokat Megfigyelőknek nevezzük.

Unyiverszityet
Unyiverszityet Var02

Hozzászólások száma : 3

Adrian

Talán a legelviselhetőbb helyek egyike ez, legalább is a többi helynél, ahol már jártam, fényévekkel jobb, most mégis megint rászánom magam arra, hogy világot lássak. Sejtettem, hogy nem léphetek le úgy, hogy azt ne szúrna szemet "ideiglenes családomnak". Reed tart felém, mellette két másik sráccal, akik csak a napokban verődtek hozzánk. A férfi felér Teréz anyával, de lefogadom, csak magányos.
- Hová mész?- kérdi összevont szemöldökkel, mire tőlem egy jól irányzott vállvonást kap. Nem a beszédmániámról vagyok híres, van, hogy napokig meg se szólalok, vagy azért, mert szimplán nincs kedvem, esetleg nincs mit mondanom, sokszor viszont azért, hogy húzzam az agyukat.
Reed rám hagyja a dolgot, kikerül, és megy a srácokkal nem is tudom hová, én meg folytatom az utam a Metro 2-ig. Az felel meg valami átjárónak, legalább is azt hiszem. Mentségemre legyen mondva, bár az életem a föld alatt töltöm, nem vagyok képbe a rendszerével. Nem is érdekel kimondottan, alkalmazkodásból meg mindig is jeleskedtem.
A város határán járva már érzem, hogy mindjárt kikerülök innen, bár meg nem tudom fogalmazni, miért. Az övtáskámhoz nyúlok, mivel a fegyverem nélkül jobbára egy lépést nem teszek, valahogy meg kell védeni magam. Látok egy férfit, ránézésre nem lehet sokkal idősebb nálam, és mivel tényleg nincs jobb dolgom, követni kezdem, kíváncsi vagyok, tud-e újat mutatni.

Tárgy: Re: Unyiverszityet Szer. Május 22, 2013 5:07 am

Nadya

A mindennapi rutin megy ma is. Felkelek, felöltözök és megpróbálok kezdeni magammal valamit, mert azon kívül, hogy vagy nem tudsz sok mindent csinálni. Persze, vállalhatsz munkát, mint, ahogy én is tettem, de az körülbelül annyira vonja le a gondolataidat, mint a napi rutin, ami mindig elvégzel. Vagyis, semennyire, de ma mégis úgy döntöttem, hogy kimegyek. Valamit mégiscsak kell kezdenem magammal. Felhúzom tehát a kedvenc fekete bakancsomat, aminek mérete ellenére nincs semmi hangja, majd az irányt a Metro 2 felé veszem. Ott van az egyetlen átjáró, ahol mi, megfigyelők ki szoktunk menni és szét szoktunk nézni, hogy mi történik a nagy világban. Persze ezt mind nagy csendben, nehogy rájöjjenek Smaragdváros létezéséről.
Ahogy mondtam, kifelé vettem az irányt, és mint mindig, most is a falak mellett megyek, ahol senki sem vesz észre. Vagyis, hittem, hogy nem vesz észre. Először csak azt hittem, hogy véletlenül jön arra amerre én, de amikor már másodszor fordult le ugyanazon a helyen közvetlenül utánam hirtelen megfordultam és egy szőke nő előtt találtam magam.
- Na, ki vele, miért követsz? - hangom nem tetszést tükröz, amiért rajtakaptam a lopakodásán. Kissé feltűnően csinálta, szóval magára vessen. Nem vagyok benne biztos, hogy már láttam, végül is, nem ismerhetek mindenkit, főleg, hogy napjaim legnagyobb részét kint töltöm. Így most kérdőn nézek a szöszire, a válaszára várva.

Hozzászólások száma : 3

Nem valami felemelő egy idegent követni, nem szenvedek semmi ilyen betegségben, csupán... kíváncsiság? Igen, talán, hisz az embert jócskán megáldották ezzel az utálatos természettel, nem? Akkor miért is ne kamatoztathatnám? Meg amúgy is, ha nem a hidegvéremről lennék híres, nyugodtan elkönyvelhetnék az adrenalin függőségem, még úgy is, hogy az nincs rám írva, ahogy általában az ég világon semmi.
Tehát követem az idegent, nem törődve azzal, hogy mennyire feltűnően teszem. Ez csupán unaloműzés, és még csak fenyegetve se érzem magam, így nem látom okát az óvatoskodásnak. Minek? Csak nem fogja a fejem venni, vagy ha mégis... nos, nem adom könnyen magam. Ez is egy tény.
Másodszor fordulok le utána, mire láthatólag megelégeli a dolgot. Csak egy pillanatra időzik el rajta a tekintetem, ami mondhatni egészséges állapot, főleg a nőknél, főleg, ha a másik nem egy példányával találják szembe magukat.
- Nincs jobb dolgom- vetem be a már védjegyemmé vált vállvonást. Még csak nem is hazudok, de a hangom annyira közönyös, hogy a másik is simán leszűrheti, nem fogom rosszul érezni magam, ha a sarokba állít. Persze képletesen.
- Merre mész?- mert végtére is ez az, ami érdekel, és ez az, amiért követem. A felesleges szócséplés meg az agyamra, na meg... néha tényleg jobb nyílt lapokkal játszani, vagy kevésbé nyíltakkal.

Tárgy: Re: Unyiverszityet Szer. Május 22, 2013 5:47 am

Nadya

Megszokhattam volna, hogy errefelé már magánélete sem lhet az embernek.Persze, ezt nem lehet igazán magánéletnek mondani, hisz csak ki akartam volna menni egy kicsit a friss levegőre, de úgy néz ki, hogy ennek a tervemnek is lőttek. Mára nem terveztem semmilyen csoportos foglalkozást, amiben szőkeségek is benne vannak, de ha már így alakult, el kell valahogy fogadnom... A Sors folyamatosan ver engem valamivel, és úgy tűnik, hogy nincs kedve leállni, biztos jót röhög rajtam, miközben én a lány fölé magasodva végre megkapom a választ. Sokat mondó válasz, az már biztos!
- Akkor menj, és keress magadnak valamit - valószínűleg nem én vagyok a társasági emberek álma, mivel mindig elüldözök magam mellől mindenkit, ha tehetem. Most is épp ezt teszem, ha feltűnt, és remélem feltűnt. Igazából, nincs semmi bajom a tömeggel, csak a sok locsi-fecsijükkel és baromságaikkal, amikkel tele tömik mindenkinek az eszét, ha még van. Így maradok inkább a magam táraságában, az eddig tökéletesnek bizonyult mindenben.
- Nem sok közöd van hozzá, de szerencséd, hogy jókedvembe találtál. A Vörös Vonal felé akartam venni az irányt, amíg valaki meg nem állított - a "valaki" szót kiemelem és ünnepélyesen ránézek, hogy értse mire értem. Ezek után már biztosan érteni fogja.