Hogy miért jó saját készítésű eszközön keresztül szemlélni a világot? Egyszerű: Nem fogsz véletlenül sem felpislantani a bódító csillagokra, amik hajlamosak megbolondítani az arra járókat. Egészen konkrétan valamiféle egy helyben álló, néha lassan botorkáló zombit csinál abból, aki ránéz. Valamiért vonzza a tekinteteket, és nem vagy csak igen nehezen ereszti. Ez pedig egy a mostanihoz hasonló, ragadozókkal teli világban biztos pusztulást jelent.
Nem véletlen, hogy kedvelt vadászterületem. Mindig akad néhány a mutánsok közül, amelyik kellően egyszerű észjárású vagy épp tapasztalatlan ahhoz, hogy szándékosan és szó szerint csillagokat lásson. Most is éppen zsákmányért jöttem - ha már az előre kiszemelt boltban reményeimmel ellentétben nem találtam több ép konzervet -, de nem várt vendégem akadt.
(Fél órával korábban...)
Békésen lopózom leendő prédám felé beteljesítendő leendő erőszakos cselekedetemet, mikor rossz érzésem támad. Ezek a megérzések pedig már többször akadályozták meg szörnyű végemet, mint ahányszor egy átlag politikus hazudott naponta annak idején. Így hát két hosszú, lapos ugrással a ténfergő könyvtáros mögött termek.
~ Honnan kerülhetett ez ide? Biztosan kergetett valami apróságot.
Kölyöknek vagy serdülőnek tűnik, ha lehet ilyet mondani ezeknél a furcsa, emberszabású lényeknél. Minden esetre elég nagy ahhoz, hogy a fürkészek ne merjenek egyből nekiesni. Legalábbis erre gyanakodtam eddig. Most viszont meghallom a kavicsok súrlódását, és már lapulok is a szörnyeteg hátához. Túloldalán becsapódik egy termetes test. Nem úgy termetes, mint egy bajnok szumós. Igazán nagy.
~ Már megint itt a jeti.
Ez nem gúnyolódás volt részemről, egyszerűen csak így hívom. Nagy volt - különösen a lába -, jellemzően a semmiből tűnik elő, és nagyjából bármit megeszik, ami az útjába került. Tekintélyes vadászterülete lehet, mert még sosem láttam másikat rajta kívül. Honnan tudom? A bal lábáról hiányzik a nagylábujja.
Azért pedig, hogy nem láttam még másikat, sosem panaszkodtam. Ez is van vagy öt méter magas, három széles, és a szájában gond nélkül elbújhatnék. A fogairól és karmairól pedig inkább nem is beszélnék. És igen, úgy ugrik ez a szemét, mint valami elcseszett zöld szörny egy világvége előtti képregényből.
~ Baj van.
Mire ezek a gondolatok végigfutnak a fejemben néhány tizedmásodperc alatt, már guggolok is, és gurulok át a könyvtáros lábai között. Vagyis inkább kúszok-mászok, mert ez kisebb a felnőtt társainál.
Még éppen időben mozdulok, ugyanis kedves nagy lábú barátom mancsaival elkapja és összeroppantja. Lakmározni is kezd belőle. Mire szétfröccsen a vér, lábai között már mögé jutottam.
~ Úgy zabál, mint valami eszeveszett.
Azaz mint a legtöbb élőlény manapság. Ennek ellenére néha szeretek gúnyolódni magamban egyes dolgokra, mivel ez annak illúzióját kelti bennem, hogy létezik még a normális is valamilyen formában ebben a világban.
Néhány pillanat alatt be is tömi áldozatát, majd keresni kezdi a következőt. Nem is kell sokáig keresgélnie.
(Most)
Igen. Azóta is mögötte sétálgatok, mert bár ez a szörnyszülött bejárt három utcát, megevett vagy fél tonna húst, még éhes. Sajnos nem ment elég közel házhoz, hogy beugorjak. Csak akkor léphetek, amikor ő is lép, mert a hallását nem most akarom letesztelni. Elől pedig olyan szeme van, amivel valamiért nagyon gyorsan kiszúr bármit. Lehet, hogy azért, mert van belőle vagy nyolc. Még nem volt alkalmam megszámolni. Szóval feketében sétálok a sötétben. A jetivel. Aki, ha nem vigyázok, megesz. Tréfás. Ezek után már csak az lenne a hab a tortán, ha előkerülne valami, ami erre az izére vadászik...
Felkapja a fejét, és felugrik az egyik házra. Hogy felugrik? Igen, valahol a harmadik emeleti ablakok közül kettőbe kapaszkodik bele. Nem látom pontosan, mert egyrészt kitakarja, másrészt már mászik is felfelé rajta. Úgy látszik, prédát talált. Ha lenne olyanom, hogy hiúság, most talán féltékeny lennék. Vagy valami olyasmi. Kíváncsivá tett. Követem a házon át fénytelen, nesztelen.
Pént. Május 17, 2013 8:16 am
